0 szavazat
(801e pont) által a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
Hány kilométert kell lefutni egy maraton alatt?

4 Válasz

0 szavazat
(801e pont) által
A félmaratoni táv   21097,5 kilométer, vagyis tényleg a maratoni táv fele, ahogy a neve is mutatja.
0 szavazat
(801e pont) által
Köszönöm a kimerítő választ. Még azt meg tudjátok mondani, hogy a félmaratoni táv az pont a fele a maratoni távnak?
0 szavazat
(801e pont) által

A maratoni táv napjainkban már 42195 méter pontosan.  A maratoni táv legelőször egyébként Marathón és Athén távolsága függvényében lett megállapítva az első újkori olimpián, amit Athénban tartottak.  Régen azt hitték, hogy ez a távolság 40,42 kilométer, pedig igazából mindössze 36,7 kilométer volt.  Persze egyik szám sem egyezik a legelején említett 42195 kilométerrel, mert ezt a mai is alkalmazott távolságot már az 1908-as londoni Olimpián állapították meg.  Azért kellett a 40.42 kilométert megtoldani még 2 kilométerrel, mert a Windsori kastélyból a White-City stadionig kellett futniuk a maraton távot futó versenyzőknek,  és egész egyszerűen nem értek volna célba a régi távolság lefutásával. Innentől kezdve ez lett a hivatalos Maratoni táv.  Miért 195 a táv vége és  miért nem lehetett kereken 42.000 km a teljes táv? Azért, mert Alexandra királynő ragaszkodott ahhoz, hogy a célvonal a  királyi páholy előtt legyen, és ehhez hiányzott volna még az a 195 méter.  ?

0 szavazat
(801e pont) által
42 KM 195M. ennyit futot a győzelmet vívő harcos a leírások szerint

Kapcsolódó gyakori kérdések

0 szavazat
1 válasz
Edu (39,0e pont) által kérdezett a(z) Alternatív közlekedés kategóriában
0 szavazat
1 válasz
Edu (39,0e pont) által kérdezett a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
0 szavazat
1 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
0 szavazat
3 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
0 szavazat
1 válasz
Ciro (34,4e pont) által kérdezett a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában

Gyakori kérdések és válaszok

Üdvözlünk a Gyakori Kérdések és Válaszok oldalon, ahol kérdéseket tehetsz fel és válaszokat kaphatsz a közösség többi tagjától.
...