0 szavazat
(801e pont) által a(z) Anyák napja kategóriában
Szeretném tudni, mert erről még nem hallottam. :)

1 válasz

0 szavazat
(801e pont) által

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is.

Kapcsolódó gyakori kérdések

0 szavazat
3 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Anyák napja kategóriában
0 szavazat
3 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Anyák napja kategóriában
0 szavazat
1 válasz
Ciro (34,4e pont) által kérdezett a(z) Anyák napja kategóriában
0 szavazat
4 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Anyák napja kategóriában
0 szavazat
2 válasz
gyakori-kerdesek (801e pont) által kérdezett a(z) Természettudományok kategóriában

Gyakori kérdések és válaszok

Üdvözlünk a Gyakori Kérdések és Válaszok oldalon, ahol kérdéseket tehetsz fel és válaszokat kaphatsz a közösség többi tagjától.
...