Hasonló élethelyzetben voltam mint te. 22 évesen egy egyetemi kapcsolatból fogant a baba. Nagyon szégyelltem magam. Még a srácnak sem mondtam el, mire készülök. A műtétre a legjobb barátnőim kísértek el. Ki voltam lelkileg teljesen. Lehetséges, hogy a megrázó élmény miatt nem találtam sokáig megfelelő párt magamnak. 38 évesen aztán egyszer csak besétált az életembe a nagy Ő. Hamar rájöttem arra, hogy ő az a fajta hapsi, akivel bármit, de tényleg, bármit meg tudok osztani. A kapcsolatunk elején meséltem neki az abortuszomról és nagyon megértő volt. Már született négy gyerekünk is. Harmadjára ikreink lettek. Boldog és harmonikus az életünk, de azért minden évben egyszer gyújtok egy kis gyertyát a meg nem született gyermekem emlékére is. Ha a gyerekeim nagyobbak lesznek, előfordulhat, hogy nekik is elmesélek majd mindent. Remélem, ők sem vetnek majd meg engem.