0 szavazat
(801e pont) által a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
Kíváncsi vagyok, hogy mi az újraélesztés pontos menete.

2 Válasz

0 szavazat
(801e pont) által
Köszönöm a kimerítő választ! :)
0 szavazat
(801e pont) által

Az újraélesztés menete a következő:

  1. Meg kell szólítani a beteget, illetve meg kell rázni a vállainál. Ezzel meggyőződhetünk arról, hogy valóban nincs e magánál.

  2. Ha a beteg nem reagál, hívjuk a mentőket és kiáltsunk segítségért. Ezután hajtsuk hátra a földön fekvő beteg fejét és hallgassuk meg a beteg légzését. A beteg mellkasának mozgásából, vagy mozdulatlanságából is megállapíthatjuk a légzés meglétét. Ezt a vizsgálatot legalább 10 másodpercig végezzük.

  3. Amennyiben megállapítottuk, hogy nincs légzés, meg kell kezdeni a mellkaskompressziót a következő képen. Térdeljünk le a hanyatt fekvő beteg mellé a válla magasságában, hogy el lehessen érni a fejét és a mellkasát egyaránt. Helyezzük az egyik kezünket a beteg szegycsontjának alsó részére, majd helyezzük a másik kezünket is a már mellkason lévő kezünkre. Győződjünk meg róla, hogy csak a szegycsont alsó felét nyomjuk (nem a bordákat, nem a szegycsont legvégét és nem a hasat), azaz csak az egymásra helyezett kezeink kéztői részével közvetítünk az erőt a mellkasra. A mellkas kompressziót nyújtott kézzel kell végezni, legalább 5 cm mélyen,(de nem mélyebben, mint 6 cm).A mellkast addig kell visszaengedni, míg el nem éri a kiinduló nyugalmi állapotot, de a kezeinket végig a mellkason kell tartani.A mellkaskompressziók üteme percenként legalább 100 legyen (de nem több mint 120); lenyomás és a felengedés ugyanannyi ideig tartson.

  4. A mellkaskompressziót addig végezzük, míg meg nem érkeznek a mentők vagy egy defibrillátor, és nem rendeződik a sérült keringése, illetve nem fáradunk ki.  Csak és kizárólag akkor vizsgáljuk újra a beteget, ha az elkezd mozogni, kinyitja szemét, köhög, védekezik, vagy normális légzése visszatér. Minden más esetben végezzük folyamatosan az újraélesztést. Hogyha a szabályosan végzett újraélesztés 30 perc után sem hoz eredményt, az sajnos a beteg halálát jelenti.

 Forrás: https://mentoalapitvany.hu/az-ujraelesztesrol.php

Kapcsolódó gyakori kérdések

0 szavazat
5 válasz
0 szavazat
1 válasz
Ciro (34,4e pont) által kérdezett a(z) Egyéb gyakori kérdések kategóriában
0 szavazat
1 válasz
...