Ikreket vártam, csak és kizárólag császárral szerettem volna szülni. Egyrészt féltettem a gyereket, ikerszülésnél lényegesen nagyobb a komplikáció lehetősége, mint egy gyerekes szülésnél. Másrészt féltem a szüléstől veszettül. Aztán az élet úgy hozta, hogy természetes úton születtek meg az ikreim (érzéstelenítés nélkül, bár ez nem az én kívánságom volt, a helyzet adta:)). A mai napig nem bánom, sőt! Hálás vagyok, hogy így alakult. Nem azért mert annyira felemelő és húúú érzés volt így szülni (igazából a szülés módja eltörpül mindazokhoz képest, amit később érzel és tapasztalsz a bébivel:)), hanem mert például pikkpakk regenerálódtam, még úgy is, hogy volt gátmetszésem (túléltem és semmi nem változott meg:)). Annyi a különbség, hogy a császárosok jobban megszenvedik a második-harmadik napot, mert kőkemény hasi műtéten esnek túl, emlékszem, én elajándékoztam nekik a fájdalomcsillapítóimat, mert az ágyból segítség nélkül alig tudtak felülni. De együtt nevettünk sokat (könyörögtek hogy hagyjam abba a viccelődést mert fáj a pocak:)). Igazából minden hozzáállás kérdése, szerintem semmi jelentősége nincs annak hogy hogyan szülünk, lehet ha császárral szültem volna, akkor annak találom meg az előnyeit. A lényeg az, hogy az utána következő élményekhez képest elenyésző a jelentősége annak, hogy milyen úton jön világra a csöppség:).
